SEO és Keresőmarketing a honlapodon –> A felfelé vezető út a Google indexében

Amikor keresőmarketingről írok, akkor minden esetben a Google keresőjének kulcsszavas találati listájában való manipulálást, (a “csalások” teljes elkerülésével!) feljebbjutást értem. Azért kizárólag a Google kereső a célpont, mert Magyarországon a piaci részesedése 90% feletti volt, de már elérte a 93%-ot is! Tehát ha valaki az internet elé ülve kulcsszavas keresést végez, akkor az esetek 93%-ban a Google keresőjét használja.

Ebből a tényből kiindulva nincs más dolgunk mint úgy alakítanunk weboldalunkat, hogy szinte “megegye oldalunkat” a keresőrobot. :-) Most komolyan, egyszerűen betartjuk azokat a Google Webmaster Tools felületen közölt előírásokat, melyek a honlapok készítőinek szólnak. Ha ezzel végeztünk – és most jön a neheze – elővesszük eddigi SEO tapasztalatainkat és kiegészítjük a hiányzó részeket, finomítunk a honlapon. Mint mindenhol itt is ebben az apróságban bújik meg az “ördög”.

Ez a fent említett SEO tapasztalat folyamatosan változik, mivel a Google ingyenessé tette az Analitikai programjának hozzáférhetőségét, így sokan honlapjukba integrálva a “figyelő kódot” adatokat gyűjt a keresőóriás. Ezekből az adatokból elemzéseket végez, és a következő időszakban felhasználja a SEO gurukkal szemben, akik folyamatosan befolyásolni akarják a találati indexeket. A találati index mindig az adott pillanatban lekérdezett adatokból születik meg, és lehet hogy 1 perc elteltével már más találati sorrend születik ugyanarra a kulcsszó keresésre.

A Google idén nyár közepe óta (adott földrajzi területen) a keresési indexben megszülető találatok sorrendjét időtartományokban – az adott időszakra jellemző forgalom alapján – átrendezi. A következménye pedig a következő jelenség (példa): reggel 9 óra környékén még az “ingatlan” kulcsszóra harmadik vagy, de délután 13 óra körül már első helyen van a weboldalad. 2008 május-június környékén még ilyen jelenség nem volt tapasztalható. Tehát megint nehezíti a SEO szakik dolgát, mert ez a “móka” leginkább visszafele működik, tehát az esetek többségében süllyedést tapasztalhatsz.

Ha azt szeretnéd, hogy oldalad pozíciója stabil maradjon a keresőben, és inkább felfelé törekedejen, számodra a legkedvezőbb linkcseréket kell intézned. A linkek vagy hivatkozások kiépülése ne legyen robbanásszerű. Hanem időben egyenletesen elosztott és folyamatos.

A linkcserében két dolog a legfontosabb:

  • Hosszútávon is maradjon meg a partnerségi viszony az oldalak között
  • valamint az oldalad tartalmához közelálló vagy azonos témájú oldalról érkezzen a hivatkozás.

Kapcsolódó témák:

  1. SearchWiki – Alakítsa ki saját találati listáját a Google keresőjében.
  2. Google rangsorolási ismeretek 2.
  3. Fordított Oldaltérkép
  4. Új böngésző program, Google Chrome
  5. Google rangsorolási ismeretek 3.