A Google ismét marketingversenyt hirdetett.

Google AdWords

Google AdWords

Tervezz 200 dollárból Google AdWords kampányt.

Ebben az évben már a második alkalommal hirdet marketing versenyt a Google. Kizárólag diákok jelentkezését várja a keresőóriás. A versenyben résztvevő tanulónak illetve csoportoknak összesen 200 dollárból kell megoldaniuk az általuk választott kisvállalkozás honlapjának marketingjét. A kiválasztott vállalkozás webcímének lejelentését követően létrehozzák az AdWords-fiókot, melyből vezérelhetik a minikampányt (megj.: tisztára olyan mint egy 64k scene party, kicsiből hozd ki a legjobbat).

A Google hirdetmény alapján 2009. január végéig lehet rá jelentkezni. Kampányidő: 3 hét, közben nem lehet majd „szünetet” tartani. A versenyzők kezdési időpontot szabadon választhatnak, de legkésőbb 2009. május első napjáig meg kell kezdeniük a folyamatot. Természetesen az fog majd nyerni, aki(k)nek a kampánya a legeredményesebb lesz.

Őszintén remélem, hogy nevezni fog rá legalább egy-két magyar iskolai csapat is.

Kapcsolódó témák:

  1. 10 éves a Google kereső
  2. Google Street View – új Google vállalkozás irtózatos lendületben terjeszkedik.
  3. Google.hu főoldalán apró változás
  4. Mit tehetsz, hogy jobb legyen a honlapod helyezése a Google keresőben?
  5. SearchWiki – Alakítsa ki saját találati listáját a Google keresőjében.